Miért éppen Cserháthaláp?

Betyárasztal a'lá Cserháthaláp

2017. szeptember 12. - korcsolánzsuzsi

Megtartottuk a falu eddigi legnagyobb rendezvényét, kellemes fáradtsággal fogadjuk a gratulációkat, és örül a szívünk! Sikerült megrendeznünk Cserháthalápon a Falunapot, a Szüreti felvonulást, és a Testvértelepülési találkozót, valamint a hagyományteremtő szándékkal elindított Betyárasztal fesztivált egyben, egy kalap alatt. Hatalmas munka volt, több hónapig tartó szervezést, és előkészületet igénylő eseményen vagyunk túl amely próbára tett mindannyiunkat. Asszonyok és férfiak vállt váll vetve dolgoztak azon, hogy az ideérkező több száz vendég felhőtlenül szórakozhasson. Cserháthaláp mindig jó vendéglátó hírében állt, a falusiaknak komoly rutinja van az idelátogató vendégek szórakoztatásában, ellátásában, így felvettük a képzeletbeli kesztyűket és irány a küzdőtér, ide nekünk  4 rendezvény egyben!

 

Több helyszínen, több csapat dolgozott, a konyha, a kiszolgálás, a folyamatos takarítás embert próbáló feladat volt. Rengeteg hirtelen nehézség is adódott amit ott és azonnal meg kellett oldani, gondolok itt például a szombat esti esőre is amikor a korábban étkezésre használt sátrat ki kellett pakolni és rögtönzött táncparkettet kellett létrehozni. Jelentem sikerült, hajnalig roptuk az eső ellenére is.

 21230959_1754103554892568_5239825460060026337_n.jpg

A parasztolimpián mókás feladatokkal szórakoztattuk a Vendégekből verbuválódott csapatokat, annyit nevettünk, hogy többen berekedtünk a  hangos nevetéstől. Kezdve a bála gurítástól,a tragacsos asszony cipelésig, a kakas fogásig folyt a vetélkedő, de a mobil telefon hajítás is része volt a megmérettetésnek.

 

21557444_1756386184664305_1746663793091570464_n.jpg

 

A csapatok kétfelé versenyeztek, ugyanis a főzőverseny szintén részeredményt adott. A főző versenyen autentikus betyár étkeket kellett elkészíteni, amit aztán az ideérkező vendégek Betyár Bankóért vásárolhattak meg. 

Az ebéd előtt és után is színes programok várták az összegyűlteket, a csikós bemutató igazán különleges élményt nyújtott mindannyiunknak, de A Jó Laci betyár műsorára is több százan voltak kiváncsiak.

21462453_1756398901329700_8708065474349331031_n.jpg

A szüreti felvonulást lengyel testvéreink csodaszép viselete is színesítette, fellépésük igazi folklórt csempészett a szüreti műsorok közé. 

 

Felfedjük az utolsó titkos információt, miért is a Betyárasztal nevet kapta Fesztiválunk? Íme a válasz:
A néphiedelem szerint a Betyárasztal arról kapta a nevét, hogy áll a hármas határunkon, a Cserháthaláp – Mohora – Nógrádmarcal határán lévő hegygerincen, egy sziklákból álló, asztalt formáló alakzat, amely fekvésénél fogva alkalmas volt arra, hogy a környék betyárjai ott gyűljenek össze, hogy szemmel tartsák az alattuk elterülő erdőket, mezőket, majd a Cserhátra jellemző sűrű erdőségek takarásában az éjszaka leple alatt váljanak köddé. Adott tehát az elnevezés, de mi kerülhet a betyárasztalra? Oda bizony az ezen időszakban szabadtűzön, bográcson főzőtt étkek kerülhetnek. Ilyenek például a birka-, a marha-,a disznó- vagy bármilyen vad pörkölt, de a különböző gulyások és a paprikás krumpli is. Ezen étkek azóta nem csak a betyár hanem a mindenkori magyar konyha asztalain is gyakran szerepelnek.

 
A Betyárasztal Fesztivál elnevezéssel azt is szerettük volna elérni, hogy ne legyünk elkötelezve egyetlen étel vagy ital mellett sem, hanem a betyárvilágra, puszták és hegyek lakóira jellemző különböző ételeket és italokat tudjunk felvonultatni. Ettől reméljük, hogy Fesztiválunk még hosszú éveken át képes lesz megújulni és a kulináris élmények mellett gazdag kulturális és hagyományőrző programjaival ide vonzani a látogatók népes seregét.

21557616_1756382921331298_2604225375467130416_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://elniakarofalu.blog.hu/api/trackback/id/tr1712789774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.