Amikor kezemben kávéval  kilépek a teraszra, a cicák már jönnek is a lábam elé hízelegni. Beleszagolok a frissítő reggeli levegőbe engedem, hogy az egész testem átjárja ez a lélegzet, legszívesebben ki se fújnám a levegőt....Látom a napról napra szebb körtéket, latolgatom van e már olyan amit leszedhetnék? Észreveszem, hogy a nemrég rövidre nyírt fűben apró sárga virágok nyíltak reggelre, Barka kutyánk ezeket szaglássza rendületlenül ....közben megkerget pár pillét szeme sarkából engem vizslat jövök e játszani? Belekortyolok a kávémba, és átfut az agyamon a gondolat, hogy a paradicsom már szép narancssárga és mint ilyen már most édesebb mint a boltban kapható piros társa...A teraszról látom a környező dombokat, felettük pára ül ami már már felhőként öleli körül őket. Napközben a pára majd felszáll és ragyogóan fog sütni a nap, beragyogja az egész dombot, a tavat, a kaszálókat...Ezzel a mozzanattal el is indul a nap, mire a kávém végére érek fejben elrendezem a napi teendőim sorrendjét, de nem feledek hálát adni az Istennek hogy ilyen helyen élhetek.

Első reggeleinken a kimerültségtől mindig a falusi illemhez képest későn, 7 órakor keltünk. A redőnyt felhúzva egyből nyilvánvaló volt, az utcabeliek már gőzerővel dolgoznak, szorgalmasan teszik a napi feladataikat.Igyekeztem halkan felhúzni (Istenem csak fel ne tűnjön hogy mi még csak most kezdjük a napot )...

Két év alatt elhajítottuk az ébresztőórát, mert a kintről beszűrődő zajokból percre pontosan tudjuk fél álomban is hány óra van. A kakas kukorékolása  már 5 óra körül jelzi az állatoknak illik enni adni. A harangozás 6 órakor romantikus figyelmeztetés,  ideje elkezdeni a napot.Tibi bácsi elindul a kertbe fél hétkor, Gáborka fél nyolckor száll be az autóba a szüleivel, távolból kutya ugat bele a csendbe és végérvényesen reggel van.

Mivel köztudott, hogy a jó gazda először az állatait, növényeit látja el, és csak utána kerül ő maga sorra a reggeli elköltésének ideje hétkor van, utána következhet a többi teendő. 

A világ tele van körülöttünk rossz dolgokkal. Ha (!) bekapcsoljuk a TV-t, csak szörnyűségeket látunk, megverte, megölte, kirabolta, árvíz, lavina, földrengés, felkelés, háború, népirtás… De nem is kell a televízióig mennünk, hiszen magánéletünkben is hajlamosak vagyunk csak a rosszat észrevenni. Ha belegondolunk ismerőseinkkel történő beszélgetéseink mekkora részét teszik ki a panaszok.....

A sok panaszáradat mellett észrevesszük vajon a mindennapok apró csodáit? Sokszor talán olyannyira belemerülünk az önsajnálatba és a sajnálkozásba, hogy elmegyünk a körülöttünk levő szépségek mellett, elmulasztjuk az öröm apró forrásait. Vegyük észre a világban megbúvó csodákat! Vegyük észre a reggelek  csodáit! 

A babos tésztát is itt a faluban  ismertem meg, ez is a lehető legegyszerűbb étel, amiről valaha hallottam. Még egy bizonyíték arra, hogy bizony régen nem ettek húst hússal az emberek. Remélem kipróbáljátok és hasonlóan elégedettek lesztek vele!

Hozzávalók a tésztához, kb. 3-4 személyre

300 gramm finomliszt

3 tojás

só

A babhoz:

1 kanál zsír

1 fej vöröshagyma finomra vágva

1 evőkanál fűszerpaprika

20 dkg puhára főtt tarkabab

10 dkg szalonna

só, bors

A tésztát a szokott módon elkészítjük, tojásonként 10 dkg liszttel kell számolni, sózni és összegyúrni. A tésztát jól ki kell dolgozni majd legalább tíz percet pihentetni. Kisebb cipókat formázunk, lisztezett deszkán kinyújtani. A lapokat egy tiszta abroszon száradni hagyjuk, majd egy éles késsel metéltet készítünk, és ismét száradni hagyjuk.

Miután a tésztával végeztünk, felrakjuk a babot főzni. Ilyenkor friss bab idején ez gyorsan megvan, de ugyanúgy, készíthetjük száraz babból is, akkor célszerű előtte való este beáztatni. Mialatt a bab puhára fő, egy pici zsíron lepirítjuk a szalonnát, a hagymát, és meghintjük a pirospaprikával.

Mikor a bab már szépen megpuhult, a főzővizébe tesszük a tésztát. Kb. 3-4 percig együtt főzzük, majd leszűrjük a babot és a tésztát. 

 Végül összeforgatjuk a paprikás, zsíros hagymával. Zöldpaprikát karikázunk rá, vagy friss petrezselyemmel megszórjuk, és azonnal fogyasztjuk.

A falunap mindig nagy esemény egy kis közösség életében, így van ez Cserháthalápon is. Nálunk az idén 3 napos rendezvény kerül megrendezésre, nem kis feladatot adva a szervezőknek. Régen a szeptember végétől novemberig tartó időszak egyik legfontosabb gazdasági és egyben társadalmi eseménye a szüret volt. Még ma is sok helyen olyan mozzanatnak számít, amelyen rokonok, barátok , családtagok összejönnek, szórakoznak, ünnepelnek. Természetesen nem lehet kivétel ez alól Cserháthaláp sem.

A mi falunk nagyon kitesz magáért mint vendéglátó. Általában ilyenkor szüreti felvonulás is van, ami  megcsillantja viseletünk, népzenénk, táncunk, szürethez kapcsolódó szokásaink sokszínűségét. Hagyományőrzők rögtönzött kis műsorokkal örvendeztetik meg a felvonulást kísérő nézelődőket.

Az idén testvér települési találkozóval  egybekötött szüreti  lesz, emiatt is bővült ki a rendezvény 3 napossá. Péntektől vasárnapig tart majd a vigalom.

Az idei program nagyjából kialakult, hamarosan nyomdába kerülnek a meghívók. Természetesen amint hivatalos lesz a műsor máris megosztom veletek, és ezúton is biztatlak benneteket látogassatok el hozzánk, nézzétek meg milyen a falu amikor közösen ünnepel!

Emlékeztek a Forrest Gump című filmben arra a jelenetre amikor Forrest legjobb barátja Bébé a rákász csak sorolja és sorolja a rákból készíthető ételeket? Meg lehet sütni rácson, parázson, van zsírban sült ,olajban sült, citrom mártásban, ananász mártásban, van rák leves , van ráksaláta, rákos szendvics, rák sült krumplival......és így tovább.

Körülbelül ez lehet az érzése az embernek a palóc konyhával kapcsolatban az egyik nagyon egyszerű hozzávalóval  ez pedig nem más mint a krumpli. A krumpli gyakori alapanyaga volt a palóc ételeknek, hiszen a szántóföldi művelésre alkalmatlan területek (erdő, rét) voltak túlsúlyban, nem véletlenül szólt így a mondóka: "kétszer krumpli, kétszer bab, megint krumpli, megint bab. Maj' csak elgyön vasárnap!" Néhány krumplis étel a teljesség igénye nélkül:

Krumplilaska, ganca, haluska, krumplinudli, hajában sült krumpli, didelle. Szerintem nem tévedek ha azt mondom, hogy  krumpli minden nap került az asztalra, ilyen olyan formában. Népszerű volt mert gyorsan elkészült, olcsó volt és mindenhol nagyobb mennyiségben rendelkezésre állt. Nem volt ritka az sem, hogy reggelire fogyasztották, vagy fagyos téli reggeleken a gyerekek kezébe nyomták iskolába menet, legyen ami melegíti a kezüket míg odaérnek, persze ezt aztán meg is ették. A burgonya máig az asztalokon van hagyományos palóc receptek formájában, igyekszem sorra venni őket a helyi nenik ( nénik) segítségével.

Elsőként a szilvás gombócra esett a választás.

Hozzávalók, kb 40 db gombóchoz:1 kg langyos főtt, áttört krumpli,30 dkg liszt, zsemlemorzsa

A krumplit sós vízben héjastól megfőzzük, áttörjük, sózzuk, amikor pedig langyosra hűlt hozzákeverjük a lisztet és könnyedén összedolgozzuk. Lágy de nyújtható tésztát kell kapjunk melyet először kb fél cm vastagra kinyújtunk, majd négyzeteket jelölünk ki rajta kb 40 db-ot. Ezután negyedelt szilvát teszünk a négyzetekre, megszórjuk fahéjas porcukorral és a négyzetek négy sarkát felhajtva kis gombócokat formálunk belőle.

A gombócokat forrásban lévő vízben addig főzzük amíg fel nem jönnek a víz tetejére, akkor kiszedjük és pirított zsemlemorzsába forgatjuk őket. Porcukorral megszórva tálaljuk, jó étvággyal elfogyasztjuk. A fotózáskor Erzsi néni és az asszonyok 10 kg krumpliból készítették a gombócokat,ezúton is hála nekik érte!

Vidéken újrakezdeni nem feltétlenül azt jelenti, hogy azonnal állat tenyésztésbe és növénytermesztésbe fogunk.  Vidéken újrakezdeni nem feltétlenül azt jelenti, hogy egyből kisbirtokos lesz az ember.

Amikor először beveszi magát a gondolat a fejbe hogy jobb lenne falun, elhessegetjük a gondolatot meg ugye az embernek az ismerősei is azonnal tudják miért NEM kell vidékre költözni. Nem jó a közlekedés (stimmel, de ez kiküszöbölhető) nincsenek felszerelt üzletek (stimmel, de minek is kéne amikor falun belül minden beszerezhető) nincs szórakozási lehetőség (stimmelne ha igaz lenne) egyet kell érteni velük. Mégis van valami ami máshol nincs. Van csend, van madárcsicsergés és van élhető élet.Összegezve, felállítva  a mérleget vagy csak egy egyszerű listát mi szól mellette mi szól ellene máris egy óriási IGEN a választásunk mellett.

A házakhoz általában tartozik kert, kisebb vagy akár ijesztő méretű is.  A nagyobb kertektől sem kell  megijedni, falun jól működik a bérművelés is ha nem szeretnénk rögtön hatalmas kertművelésbe fogni. Mi a részünkről a meglévő gyümölcsfák mellé még többet telepítettünk, kikérve  a helyiek véleményét, hiszen mi enyhébb éghajlatról érkeztünk, nem igazán tudtuk mi az ami megmarad itt és mi az ami nem. Romantikus lehet egy tavaszi mandulafa virágzás de vajmi kevés sikerrel jár itt, ezeken a fagyzugos dombokon.Végignézve jó pár River Cottage évadot óriási tetterővel bírhat aki városról érkezik, de a tapasztalati úton szerzett tudás jóval többet ér mint bármi amit a tévében látunk, rádióban hallunk, esetleg az interneten találunk. Mi a birs, a szilva, dió, cseresznye, és meggy mellett döntöttünk, úgy tűnik a megmaradási siker 100%, a termésről még nem tudunk beszámolni. Ha falura költözünk tehát érdemes megkérdezni a szomszédokat mi az ami megterem és mi az amire semmi esély. Mindazonáltal próbálkozhatunk is különlegesebb falun nem annyira elterjedt növényekkel is, így mi is adhatunk kóstolóba olyat amit itt nem annyira ismernek. (Egyik ilyen próbálkozásunk a mángold, abból is a piros nyelű. Szépen termett, amikor adtuk volna: "szép szép, de mi ez fiam?" )

A vásárolt házzal együtt járhat az állattartáshoz szükséges infrastruktúra is, a mi esetünkben nyúl és lábas jószágok mindegyikére rendelkezésre állt rendesen megépített, tégla falazatú épület, de egyenlőre a nulla tapasztalat miatt ezt a projektet jegeljük. Persze a szomszédok ebben is a segítségünkre vannak, az eltelt idő alatt már sok mindent elmondtak a nyúltartással, tyúk illetve libatartással kapcsolatban, de még hiányzik az a nagy levegő, hogy na most akkor fogjunk bele. Rákényszerülve úgymond nem vagyunk, hiszen itt a faluban egészséges élelmiszert tudunk vásárolni, friss vágás mindig van, többen őstermelői igazolvánnyal járnak be a helyi piacra árusítani. Ami gond nélkül beszerezhető a szárnyas, a nyúlhús, tojás tonnaszám, de zöldség gyümölcs is elérhető közelségben van.Őrölt pirospaprikát messze a legjobbat tudjuk itt beszerezni, döbbenetesen jó minőségben. Keressük még a friss őrlésre alkalmas gabonát, ez egy kicsit bonyolultabb ügy de nyilván nem lehetetlen.

Egy biztos, Cserháthaláp számunkra ideális választás volt, mert mindent meg tudunk valósítani amit szeretnénk, mindezt egy élhető emberi környezetben, a szomszédok, a falusiak támogató szeretete mellett, innen is köszönet minden bátorításért!

fotó:https://www.instagram.com/feherlevendulamuhely/

Pár napja elkezdődött a levendula szüret a faluban. Biciklire ültünk, és elérve a kastélyhoz nekiláttunk a szedésnek. Első szüret volt, magunk számára is meglepetés, hogy szedhető virágok voltak. 

Körülbelül egy óra alatt, kézzel leszedték a használható virágokat., ügyelve közben arra hogy a tő közelében lévő kis gazokat is kiszedjék (most puha a föld több napi esőzés után vagyunk túl, így célszerű volt most végezni egy kalap alatt ezt is)

Szedés közben élveztük a levendula illatot, a kezünkre tapadó illóolaj maradványok megnyugtatólag hatottak mindannyiunkra. Közben meséltem nekik a levendula sokféle hasznosításáról, élettani hatásairól is. Persze sok mindent tudtak már róla, na de a szörp hírére már többen csak csóválták a fejüket  azért azt már mégsem hiszik el, hitetlenkedve kérdezték :Micsooda? Kekszeet? Szörpöt? Levendulából? Na ez olyan városi dolog nem? -kérdezték nevetve, fel is adták a leckét meg kell szerettetnem velük ezt az újfajta gasztronómiát :)  Mindenképpen szeretnék nekik sütni majd kóstolóba egy adaggal, ha már annyit dicsértem nekik.

Természetesen a déli órákban történt a szüret, törekedve a minél magasabb illóolaj tartalomra, bár nem készültünk lepárlásra ekkora mennyiségnél ez még teljesen hiábavaló lett volna, mégis a lehető legtökéletesebb munkát szerettük volna végezni. Miután megpakoltuk a kosarainkat újra biciklire pattantunk és irány a faluház ahol az asztalra kiterítettük a levendulát,és mint a fonóban körbeültük és elkezdtünk kis csokrokat kötni belőlük. Összekötve már azért látszott, hogy nem is olyan kevés ez a levendula, nagyon örültünk neki kézzel fogható volt az ültetéstől eltelt idő alatt végzett munka eredménye. Száraz, de szellős helyre felakasztva szárítottuk pár napig majd jött a munka java a morzsolás.  

Az asztalt újra körbe ülve morzsolták az apró virágokat  az asszonyok, közben megvitatták a legújabb történéseket a faluban, a levendula illat teljesen átjárta a falakat, annak az alig 30 dkg-nyi morzsaléknak olyan erőteljes illata volt hogy hihetetlen! Még másnap, sőt harmadnap is lehetett érezni, az illóolaj tartalommal tehát nem lesz gond :) Kis zsákokba töltve várják további hasznosításukat, a szeptemberi falunapunkon fognak debütálni az első cserháthalápi levendula termékek remélhetőleg Vendégeink nagy örömére.

A faluban a nyár nagyon mozgalmas időszak. Mindenki vet, ültet, gyomlál, metsz és kapál alig vannak házon belül. A vetemények folyamatos munkát adnak. A növények felnevelése, gondozása után következik a befőzési szezon, bizony ha bedurran egy egy növény egyszerre kell uborkát betenni és ribizlit szedni, málnaszörpöt főzni. Ahogy haladunk előre a nyárban úgy telnek a halápi kamrapolcok, nem csak a házakban hanem a közösségi kamrában is.

Mert van nekünk az is, közösségi kertünk és kamránk. Mit is jelent ez? Az önkormányzat parlagon heverő területeit, legyen az akár egy talpalatnyi is mind mind beültették ennek eredményeképpen van termény, terményből pedig eltenni való. A palacsinta Cserháthalápon csakis halápi lekvárból készülhet, vendégeink asztalára kizárólag a falu savanyúsága kerül. Csipkelekvárunk pedig kedves vásárfia az idelátogatóknak. Ebben a faluban a közmunka sem alibi, értéket teremteni nem könnyű, de nem is lehetetlen.

Az idei évben telepített levendulához is nagy reményeket fűzünk, rengeteg ötlet van hasznosítására. Az első szedés már a szárítóban, a napokban morzsolják az asszonyok ami a sok kerti munka után igazán nyugalmas feladatnak ígérkezik. Erről a későbbiekben mindenképpen tervezek írni, a levendula megér egy bejegyzést :)

Tiszta fényes reggeleken, hajnalban kezdődnek a munkálatok, bizony a kakas már sokszor nem kelt hanem a reggelihez asszisztál. A nap legnyugodtabb pillanatai hajnalban vannak, minden olyan békés, olyan jó illatú, legyen az tél vagy nyár érezni, hogy áll a világ, éppen egy pillanatra van csak attól, hogy minden elkezdődjön, a napi rutin beinduljon.

Kell ennél több? Megy a munka, telnek a polcok, dagadnak a gabonazsákok így van ez jól, így kerek a világ.

Amikor eljött az első nyárelő, vele az első igazi meleg  az emeleti erkélyeken azonnal társbérlőink lettek nem kevesen inkább sokan. Villámgyors köröket leírva cikáztak a házak körül a kis fekete frakkos fecskék, vadul csivitelve osztották ki a szabad helyeket egymás között. (Szabad madárnak is hívják őket mert fogságban ha sikerül őket egyáltalán befogni, nem szaporodnak tovább.. )

Addig fel sem tűnt hogy mennyi fészek van készen, félkészen a ragalján...elkezdtem számolni majd körülnézve láttam, hogy bizony a szomszédos házaknál is van bőven beköltözhető lak a madaraknak.

Itt a tavasz, éreztem most már jön a jó idő itt vannak fecskék javítják a fészket! Napokig elfoglalták magukat a sárhordással, a fészkek bélelésével, felépítették a télen leomlott falakat és stabillá tették a verebek által megrongált részeket.

Mindketten úgy gondoltuk hogy bár bizonyára rengeteg kosszal (később kitűnő trágyát készíthetünk belőle) fog járni az ittlétük de legalább annyi hasznot is hajtanak majd repülő rovarok terén. Mit tehettünk hát értük?

Utánaolvastunk, láttunk is elkészült un. fecskepelenkákat amivel a madárürüléket próbálják szorosan a fészek alatt tartani de a madarak gyorsabbak voltak nem volt időnk kihelyezni, főként nem abban a magasságban és akkora számban a fecskepelenkákat ....

Annyira akartuk, hogy megmaradjanak nálunk, hogy az erkélyeket onnantól fogva nem használtuk nehogy megzavarjuk őket. Nagyon komolyan vettük az akkoriban kiadott figyelmeztetést miszerint a fecskék száma folyamatosan csökken, főként az emberi beavatkozás eredményeképpen. Sokszor kerülnek konfliktusba szegény kis szárnyasok az emberekkel, akik leverik fészküket a vakolat védelmében.

De mindenki, aki az ingatlan vagyonért aggódik az az egészségéért  nem? A szúnyogok már rengeteg betegséget terjesztenek hazánkban is, és itt van ez az ingyenes védekezési eszköz, ráadásul kemikália mentes miért bántjuk hát? Vegyük tudomásul ezek az apró madarak a barátaink! Mi akik a Balaton mellett a szúnyog irtás ellenére is folyton a szúnyogokkal hadakoztunk, szinte hozzá voltunk szokva a jelenlétükhöz, itt meglepődve tapasztaltuk hogy a fecskék kőkeményen irtják őket, egyszerűen nincsenek! Pedig a közelben van vízfelület tehát szúnyogok is biztosan nagy számban lennének HA nem lennének itt ezek a kis madarak. Jelentem Cserháthaláp fecskebarát falu, van ugyan olyan ház amit újraszigetelvén már nem engedik a fecskéket megtelepedni, de többségében zavartalanul élhetik hasznos mindennapjaikat. 

Mióta itt élünk megfigyeléseink gyarapodtak velük kapcsolatban, minden nap pontban 3/4 5 kor elkezdenek gurgulázó hangon beszélgetni, ébredezni, -mi persze velük ébredünk, ha kell ha nem -elindulnak az élelemszerző körútra. Körbejárják az egész környéket szabadon élik tevékeny kis életüket. Tavasszal már kémleljük az eget mikor jönnek már, biztos jele a meleg időnek, ha megérkeznek. Évente kétszer is költenek, ezt a fészekből kihullott tojáshéj darabokból vettük észre, átlag 4 tojáskájuk van, ez a mi fészkeinket számolva évi 2x 20 madárfióka ha minden a terv szerint alakul. Persze könnyű dolgunk van ahol állattartás van a közelben biztosan megmaradnak, mert a fészeképítéshez szükséges alapanyagokat valamint az élelmet is könnyebben megtalálják (szalma,sár, rovarok).Hát például ezért is Cserháthaláp.....

Esténként nézegetem a faluban készült fotókat és előjönnek az elmúlt két év emlékei. Észreveszem, hogy önkéntelenül is mosolyra húzódik a szám, újraélem a történéseket és érzem idetartozunk, itthon vagyunk. Próbálom felidézni melyik volt az a pont, az az élmény amikor azt éreztem, hogy a közösség részei vagyunk...a képeket nézegetve bármelyik eseménynél megtörténhetett....mégis azt hiszem egyértelműen akkor történt amikor Laci bácsi becsöngetett hozzánk. De kezdjük a legelején.

A faluban működött egy hagyományőrző csoport akik fellépéseket vállaltak különböző rendezvényeken, népviseletben énekeltek és táncoltak, amely  éppen létszám válságba került akkoriban amikor mi beköltöztünk. Mi erről persze semmit nem tudtunk csiszoltunk, festettünk, gletteltünk nagyrészt elvoltunk a kis világunkban.

Dávid ( akkoriban frissen választott polgármester) megállt a ház előtt és megkérdezte az uram, hogy nem  lenne-e  kedvünk csatlakozni a csoporthoz mert nagyon kellenének az új tagok...férjem egyből felajánlott engem, hogy ha ő nem is de a felesége szívesen csatlakozik. Jött is befelé a hírrel, márpedig én hagyományőrző csoporttag lettem kell a segítség visszautasíthatatlan kérés nem lehet, nem akart nemet mondani.....

Éreztem a helyzet súlyát...de valahogy nem tudtam magam elképzelni énekelni egy színpadon még ha többed magammal is. Rém izgatott voltam ez alól nem tudok kibújni nem akarom, nem tudom jaj mi lesz...nem tudok énekelni, (utoljára a bölcső mellett énekeltem -igaz akkor sikerem volt de az ember gyereke ugye a legnagyobb rajongója) mindegy majd lemondom, de nem tehetem segítséget kértek azt pedig nem illik visszautasítani- ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak az agyamban, nem voltam nyugodt na.

Nagyjából eseménytelenül telt a hét, hét végére már el is felejtkeztem az egészről. Aztán eljött a vasárnap amikor éppen a rántott húst sütöttem csöngettek, Sanyi jön befelé hogy Zsuzsika téged keresnek! Engeeem? -kérdeztem csodálkozva és ott állt Laci bácsi- akit már a karácsonyi vásárban megismertem tehát nem volt teljesen  idegen.

És akkor ő jött hozzám - mondta- a csoport miatt hozta a dalszövegeket és egyeztetne velem hogy kitől lesznek parasztruháim. Szerintem ijedtemben fülig vörösödtem, hebegtem habogtam hogy nem tudok énekelni és időm is kevés, nem biztos hogy jó döntés engem választani. A konyhába betérvén Laci bácsi aztán bedobta magát, az összes rábeszélő erejét latba vetette, hogy rábírjon álljak a csoportba. Végső ütőkártyám miszerint "de hiszen én nem vagyok palóc, hogy vehetném fel a palóc viseletet" sem hatotta meg megegyeztünk hát hétfőn hatkor próba! Kikísértem majd közöltem az urammal akkor ő most eladott engem a hagyományőrzőknek és hogy ebből mi lesz csak a jó Isten tudja.

Egy gyötrelmes vasárnap éjszaka után eljött a hétfő is és eljött a hat óra is. Képzelhetitek, kezemben a dalszövegekkel (amiknek a létezéséről sem hallottam nemhogy a dallamát felidézhettem volna) ott álltam a halápi hat órakor kezdődő próbán tele félelmekkel, gyötrelmekkel és elképzelni nem tudjátok mi történt! Körém álltak, mosolyogtak, biztattak, egyszóval olyan szeretettel fogadtak hogy nem is volt kérdés nekem ott a helyem.

A csoport öreg rókái, a mosolygós asszonyok jó tanácsokkal láttak el hogyan tudom megkönnyíteni a saját dolgomat a szövegtanulást illetően...egy pillanatra kívül helyezkedtem magamon és kivülről láttam ahogy körbevesznek, ahogy szelíd szeretettel biztatnak, láttam palóc menyecskeségemet és igazán megtisztelve éreztem magam és akkor megértettem hogy jó lesz nekem, jó lesz a csoportnak és jó lesz a falunak is.