Miért éppen Cserháthaláp?

Miért éppen Cserháthaláp?

Vattacukor?

Tévhitek a falusi életről

2017. augusztus 21. - korcsolánzsuzsi

 

 Azért itt sem minden vattacukorból van, jó ha ezt a költözni vágyó előre tisztázza magában. Fel kell készülni az érem mindkét oldalára akkor nem fog minket csalódás érni. Az, hogy valami elérhető e az adott településen vagy nem, épp csak egy pillanatyni állapotot tükröz, hiszen lehet, hogy most éppen van mondjuk munkalehetőség de 5 év múlva már nem lesz  vagy fordítva: most nincs de 5 év múlva már lesz...Cserháthaláp ebből a szempontból rendben van, mert nagyobb város is van a közelében , illetve az ipari parkok is gombamód szaporodnak így nem nehéz akár átmeneti munkát is találni.

Az emberek...nos itt is ahogy mindenhol, van jó és rossz ember, ennek kiismerésére idő kell, a mi esetünkben  voltak első benyomások melyeket erősen elnyomtunk magunkban, de aztán több mint két év távlatából kijelenthetem, hogy az emberismeretünkre nyugodtan hagyatkozhatunk. A vidékre költözés egy élet formára való vágyódás első lépcsőfoka, ami a legtöbb nagyvárosban megvalósíthatatlan. Az biztos, hogy célszerű erre az életformára tudatosan készülni, erre többféle önfejlesztő csoport létezik számos közülük elérhető a facebookon is. Ezek közül az egyik legnépszerűbb, és máig az egyik legtöbb információt tartalmazó csoport a vidéken újrakezdők  csoportja amely jelen pillanatban több mint 52000 tagot számlál. 

 

a6f832d374916f331fbbb1f96944f3f7.jpg

fotó:pinterest

 

Íme tehát a tévhitek

1. Falun nincs munkalehetőség

Itt a mi falunkban tartja magát az a közvélekedés, hogy aki akar az tud dolgozni. Sokan itt is a közeli városban dolgoznak, gyárakban, vagy az állami szektorban, tudomásul veszik  ahhoz, hogy dolgozni tudjanak ingázni kell, de ez nem tántorítja el őket a munkavállalástól. Létezik az önfoglalkoztatás is, ez is egy működő út. Erről később hosszabban szeretnék írni, mert ebben mi is érintettek vagyunk.

2. Falun nem lehet szórakozni

Nos a mi falunkban egy kocsma van és pont. Viszont van faluház ahol minden követ megmozgatnak, hogy minden korosztály megtalálja a magának való szórakozást. Van ping pongozás, társasjátékozás, nyugdíjas klub, rendszeresen kirándulunk, de voltunk már színházban is. Néha jól esik csak úgy összegyűlni szalonnát sütni, erre is mindig szakitunk időt itt ebben az apró faluban. Meccseket kivetítőn nézzük, nyáron folyamatosan vannak falunapok így a környező településeket végigjárva szinte nincs szabad hétvége.

3.Falun nincs wifi, de még internet se

Tévedés. Falun is van internet, talán annyival nehezebb, hogy nem 5 szolgáltató közül tudsz választani hanem csak kettőből, de tudsz. A polgármesteri hivatal környékén  pedig ingyen wifi van, esténként tele is van a közeli buszmegálló és nem a buszra várnak a srácok az tuti.

4. Faluban nincs szupermarket

Valóban. De azt mondom ne is legyen. A mi falunkban az emberek nagy része ma is állatokat tart, és megtermeli a konyhakerti zöldségek javát. Már fél éve itt laktunk amikor feltűnt, hogy a szomszédaink alig járnak vásárolni a közeli nagyvárosba. Mire rájöttünk  minek is mennének? A tejtermék, a kenyér házhoz jön, a zöldség , a hús, mind otthonról van...követendő példa hiszen sok munkával ugyan, de tiszta élelmiszerhez jutnak, és valljuk be nincs annál kényelmesebb amikor az ember kitrappol a fészerbe  pár friss tojásért a rántottához.

5.Falun csak öregek laknak

Nem igaz ebben a formában. Ez csak egy emlékkép ami él a fejünkben hogy a nagyik falun várják a kisunokát finom lekváros kenyérrel és frissen fejt tejjel. A mi falunkban is vannak fiatalok, túlnyomórészt azonban középkorúak élnek itt, de kérdezem én beszélgettél e már öreg emberekkel a múltról? Nekem a kedvenc elfoglaltságom beszélgetni velük, hallgatni őket a régi időkről, bizony még most is tanulok tőlük!

6.Falun sokat kell dolgozni

Igen. Az állatok nem látják el magukat, és a növények sem maguktól nőnek. Ha csak ezzel a kettővel foglalkozol, már elég kevés szabad időd van, de én úgy hiszem megéri. A parasztwellness fitté tesz és pont. 

 

Minden éremnek két oldala van. Az emberek egy részének bizony megéri meghozni bizonyos kompromisszumokat, cserébe olyan dolgokkal ajándékoz meg a vidéki élet amiért bizony megéri némi "áldozatot" hozni.

 

Korcsolán Zsuzsanna

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elniakarofalu.blog.hu/api/trackback/id/tr9112732540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mildi 2017.08.22. 17:25:27

falun sem mki kertészkedik, vagy tart állatot. népszerű tévképzet ez is. sok idô és veszôdség, és könnyen lehet, h nem lesz belôle semmi, falun is szupermarketbe járnak inkább sokan

korcsolánzsuzsi · https://www.facebook.com/elniakarofalu/?fref=ts 2017.08.23. 08:17:21

@mildi: Valóban így van de a mi falunkban mint ahogy a posztban meg is jelent többen tartanak állatot és termesztenek zölkdséget mint ahányan a sz.marketbe járnak .) Remélem ez az arány stagnál és nem növekszik a szupermarket javára :)

sanyikám 2017.08.23. 17:39:16

+1 . A falu csendes

Minden reggel, hajnali 4-5 körül kórusban ébreszt a szomszéd disznó-kakas-kutya-lúd kvartett, pedig én fél 6-ra tervezem az ébredést, hétvégén pedig 8 körülre. És nem nagyon van olyan utca ahol ne fejelné meg ezt egy-két traktoros aki indul a földjére. :)

SemmiKülönös 2017.08.23. 17:47:52

Kedves Földim!

Én megértettem az írásodat, ezen a vidéken elég nehéz boldogulni, de te megmutattad, az érem másik oldalát is, mert aki akar az itt is megtalálja a számítását!

További sok sikert kívánok a blogodhoz!

Üdvözlettel: SK

Janossz 2017.08.23. 20:38:02

Szép, idilli kép. Majd, ha két-három évet lehúztál ott, és még nem menekültél vissza városba, térj vissza egy poszt erejéig!
Mikor ilyesmivel találkozom, mindig felmerül a kérdés: engem akar meggyőzni, vagy magát, így utólag a döntése helyességéről?
Harminc leélt városi élet után, senki ne menjen falura, meg fogja bánni, keservesen!
A vidék a vidékieké. Idegen testek lesztek ott, + nevetség tárgyai. Én szóltam.

Zed is not dead yet 2017.08.23. 21:31:11

@Janossz: Tényleg, szóltál. Lehet hogy majd ha leélt falun 30 életet, akkor a következő harmincra városba kívánkozik. :p

Janossz 2017.08.23. 21:41:19

@Zed is not dead yet: Mondom harminc leélt év után...Bár az a verzió se lenne rossz, mikor a következő menetre környezetet is választhatnánk.

korcsolánzsuzsi · https://www.facebook.com/elniakarofalu/?fref=ts 2017.08.25. 10:10:40

@sanyikám: Megértem hogy nem lehet könnyű, mindannyiunknak más az ingerküszöbe :)

korcsolánzsuzsi · https://www.facebook.com/elniakarofalu/?fref=ts 2017.08.25. 10:11:35

@SemmiKülönös: Köszönöm szépen! Igyekszem az épp hezitálókat meggyőzni :)

korcsolánzsuzsi · https://www.facebook.com/elniakarofalu/?fref=ts 2017.08.25. 10:13:50

@Janossz: A posztból nem derül ki, de vidéken élek kisebb nagyobb megszakításokkal gyermek korom óta, tehát többet vidéken mint városban. A mi különös élethelyzetünk abban áll hogy a BAlaton mellől költöztünk Nógrád megyébe és általában ez ugye fordítva szokott történni. Harminc év múlva találkozunk, itt :)

Janossz 2017.08.25. 17:39:31

@korcsolánzsuzsi: Ó, hiszen engem igazolsz! Köszönöm. Egyik vidékről egy másikra váltani, az ér, lehet. Amiről én beszéltem, az a városi környezetben felnőtt, szocializálódott aszfaltvirágok romantikus fellángolása negyven évesen, mikor kivonul a "vidék"-re. Aztán két nyár után sírva vissza. Ez nem Te vagy.
süti beállítások módosítása