Miért éppen Cserháthaláp?

Miért éppen Cserháthaláp?

Slow, bármit is jelent

Halápi hat óra

2017. július 10. - korcsolánzsuzsi

Mindig sok a munkánk, mégis igyekszünk a slow mozgalom híveiként itt és ezt az életet élni. (Lassan haladunk de sohasem hátrafelé, a Lincoln idézet szerint)  

Már megtanultuk, sikeresen alkalmazkodtunk :)  a halápi félórához is, mert ami halápon hat órára van megbeszélve az bizony fél hétnél előbb nem kezdődik el, kivéve ha előre felhívják rá a figyelmet, hogy nem halápi idő szerint hat óra hanem a tényleges hat óra a megbeszélt időpont. Falun minden ráér és mégis mindennek ideje van.Ha őszinték akarunk lenni ezek a mozgalmak ugyan a városból indultak, de az igazi slow life guruk mindig is a falusi emberek voltak. Nem siettek sehová, életüket nagyrészt a természet körforgása határozta meg, az meg ugye adott, siettetni nem lehet.Az élelmüket megtermelték, sokan még ma is így tesznek, nemigen járnak boltba, talán csak olyan dolgokért amit maguk nem tudnak előállítani.

Nem ritka, hogy idősebb emberek olyan szorgalommal dolgoznak a kertjükben, hogy szemmel követni is fárasztó, nemhogy véghez vinni. Itt bizony minden megterem a kertekben, a vetemény egész évre való élelmet biztosít, és jut belőle a szomszédnak is bőven. Az állatok is jól élnek hiszen a kertben nőtt,  feleslegessé vált termény nagy része előttük landol, nem tápon nevelkednek.

Minket is kényeztetnek folyamatosan: hihetetlen mennyiségű zöldség, gyümölcs, tojás, hús, disznótoros várt már minket a kapuban amikor hazaérkeztünk, arcpirító mennyiségben. Jellemző példa az üres tányért sosem adunk vissza elv. Ha sütök igyekszek mindig adni is belőle, úgy örülnek neki mindig. Így esett hogy az első, helyben sült almás pitémből adtam át a közvetlen szomszédunknak is. Köszönte, majd másnap megjelent a tányérral rajta pogácsával. A pogácsa még meleg volt és isteni ízű ki is tudna ellenállni neki? Más alkalommal más sütemény másik szomszéd, és láss csodát a tányér onnan sem üresen került vissza! Fő szabály tehát hogy ebben a faluban ha adsz mindig kapsz, ha kapsz, mindig adsz :) Ha átmegyünk valakihez ha csak egy gyufát is kérni el nem jöhetünk úgy, hogy meg ne kínálnának valamivel és nagyon nagy udvariatlanság ha nem fogadjuk el, elvisszük a háziak álmát a mondás szerint...ez így van az idők kezdete óta: Cserháthalápon.

 Megélni a pillanatot, gondolni másokra  a városi embernek talán már tanulandó folyamat de itt ebben a kicsi faluban természetes dolog. A slow nem egyenlő a halogatással, hiszen mindennek megvan a maga ideje, amit akkor és ott kell megélni. Nem a rohanás, a következő feladat határozza meg az életünk, mégis a lehető legtöbb dolgot magunk oldunk meg, falun ez egyébként is így szokás.A fogyasztói és információs társadalomnak persze mindannyian szereplői vagyunk, kár lenne tagadni, hogy a mi fiataljainkra nincs hatással a digitális korszak. Dolgozunk rajta hogy érezzék van összefüggés a minőségi élet és a digitális detox között. Van feladat tehát, de így szép az élet ha lassan is de zajlik!

4.jpg

 

Kirándul a falu

Megérkezésünket őszinte kíváncsiság fogadta,kicsik és nagyok egyaránt nagyon barátságosak és segítőkészek voltak.Bevallhatom soha annyi önzetlen emberrel nem találkoztunk mint itt. Olyan őszinte szeretettel viszonyultak hozzánk, annyira örültek az új lakosoknak hogy ez minden tettükben megnyilvánult.

Az első pillanattól fogva hívtak minket minden rendezvényre, kirándulásra, közös programokra aminek az elején a felújítás miatt nem tudtunk mindig eleget tenni de aztán ott voltunk mindenhol ahol csak lehetett. A falu élére új fiatal és lendületes vezető is került szinte a mi érkezésünkkel egy időben, gyorsan megtaláltuk Vele a közös hangot, magával ragadó lelkesedése minket is rabul ejtett.

A programok sokszínűek, a közös kirándulások rendszeresek. (!!!) A falu lakói a sok munka mellett (a városi munka, a kert a háztáji mellett ) igyekeznek időt szakítani az aktív pihenésre is. Nem számít idős vagy fiatal -fel a túra bakancsot és irány a hegyekbe, fiatalokat megszégyenítő tempót diktálva.

17884352_1693846820918242_2596799350771308537_n.jpg

A falu életét kirándulások, közösségi disznóvágás, vendégségi bál, szüreti bál, és rengeteg egyéb közösségépítő program tarkítja, köszönhetően a lelkes kemény magnak aki mindezt szervezi, levezényli.

Évente  megrendezésre kerül a hagyományos ping-pong verseny, gyermek és felnőtt kategóriában is- döbbenet a faluban rengetegen űzik ezt a sportot ha csak hobbi szinten is. Társasjátékozni a téli hétvégéken lehet, komoly kis csapat gyűlt össze akik rendszeresen játszanak a faluházban a pattogó cserépkályha melege mellett. Időnként-főként karácsony előtt kézműves foglalkozások is vannak nem csak gyerekeknek:) Minderre igény van mert azt figyeltük meg ezek az emberek szeretik egymást.

Nem volt nehéz megkezdeni a beilleszkedést sőt élvezetes volt minden perce :)

Elbújni de létezni

dfd1f60343e3d1e2bd58abb271e7f538.jpg

fotó forrása: https://hu.pinterest.com/fehrl/quotes/

Költözésünk hírére természetesen sorban kaptunk hideget meleget egyaránt, otthagyott életünk szereplői értetlenül álltak döntésünk előtt. Mi hittünk-hiszünk abban hogy bizony van élet vidéken is. Kis kézműves vállalkozásunkat úgy gondoltuk bárhol tudjuk működtetni, hiszen ma az internet vidéken is gond nélkül  elérhető. Elbúcsúztunk mindenkitől ..ottani jó szomszédainktól, barátainktól és neki indultunk..

.A kisebb települések különösen izgatták a fantáziánkat ma sem tennénk másként. Választott falunk, Cserháthaláp alig 80 km-re van Budapesttől, de a közelben  (12 km) nagyobb városként Balassagyarmatot lehet említeni tehát egyáltalán nem vagyunk elvágva a külvilágtól! Bármit amire szükségünk van gond nélkül be tudunk szerezni sőt! itt még nem elterjedt a multivilág, van barkácsbolt, gazda bolt, méteráru, itt a kereskedők nem kényszerültek még meghajolni a multik előtt bár szó se róla a kínai boltok-melyek már egyáltalán nem olcsók- is igyekszenek tért hódítani.

Persze szupermarket  itt is van, de a szlovák határ közelsége miatt az árak a balatoni árakhoz képest is drágábbak, no az nem a mi helyünk egyébként sem, szóval mindegy is van e vagy nincs.

Kozmetikus elérhető közelségben van  de például fodrászt a falun belül sikerült találni és nem kényszerből járunk hozzá maximálisan elégedettek vagyunk vele - mesterien űzi a szakmáját. Van boltocska is a faluban, de például mozgó pék naponta ( friss kifli az ajtó elé hmmm) mozgó tejbolt pedig hetente jön hozzánk. Itt még nincs elfásult nagyi aki inkább bolti szörpöt ad az unokáknak, a vetemény szériatartozék hogy úgy mondjam.

(Erről később tervezek is írni, mert döbbenetes erővel bíró asszonyokat ismertünk itt meg, persze férfiakat is de a kert itt is főként az asszonyok felségterülete.) Véleményünk szerint az élet egyébként is szervezés kérdése bár a városi lét jóval könnyebb, de annyi mindent be kell mellé nyelni a szó szoros és átvitt értelmében is hogy nem éri meg az áldozat......

 

 

 

 

Miért éppen Cserháthaláp?

18403323_1464005637012741_1774302924525237310_n.jpg 

Vidékre költözni a városból sokunk álma, nosztalgikus érzéssel gondolunk vissza gyerekkorunkra amikor a nagyinál még mezítláb futkostunk a fűben, kergettük a pillangókat és a játékot megunva egy szelet zsíros kenyérrel a kezünkben szaladtunk tovább kalandozni. Szabadok voltunk és pár év városi lét után talán ez a szabadság az ami legjobban motivált minket abban, hogy vidéken kezdjünk, újrakezdjünk.

A mi családunk egy teljesen új, minőségibb életbe kezdett a mesés Nógrád megyében, azon belül, is Cserháthalápon.Nem az állat tartós azonnal farmot alapító romantikára gondolok hanem egyszerű életre. Az hogy mi motivált minket? Részben a fent említett okok, részben pedig a Balaton mint nyaralás nekünk nem volt alternatíva lévén ott éltük életünk felét valami másra, egy végleges helyre vágytunk.

Amikor eladtuk az előző házunkat még nem tudtuk hol fogunk pontosan élni, csak egyben voltunk biztosak Nógrád megyében fogjuk keresni a házat, amely otthont ad nekünk hátralévő életünkre. Ingatlanok hosszú sorát megnézve, faluról falura járva sok-sok érvet mérlegelve kötöttünk ki végül Cserháthalápon.

Itt rögtön felmerül a címben feltett kérdés: Miért pont Cserháthaláp? Nos mi nem az apró betűs rész miatt keveredtünk csávába, mint a Miért éppen Alaszka televíziós sorozat főhőse, mi tudatosan kötöttünk ki itt, ebben a faluban. Az ingatlankeresés közben többször átutaztunk ezen a falun, ahol a férjem már tudta hogy sok eladó ház van és mindig mondta hogy itt is körül kellene néznünk. Rém lelkes voltam  mert a fejemben a cuki parasztház képe mellé nem fért el a 80-as évekre jellemző épületek egyike sem, nem akartam modern házat, vadregényt akartam, romantikát, és vadszőlőt is :) Nos a férj által kiszemelt háznál ezek közül csak az elvadult szőlő volt meg semmi romantika, csak praktikum.

Átbeszélgetett nappalok és éjszakák után, hallgatva az észérvekre megszületett a döntés, ahelyett hogy belevágnánk egy parasztház meglepetésekkel teli felújításába inkább egy jól megépített, átgondolt házat vásárolunk valaha volt szép kerttel, kedves szomszédokkal. Megérkeztünk hát Cserháthalápra, ahol nagy szeretettel és kíváncsisággal vártak minket a "siófokrólgyütteket".

süti beállítások módosítása